Mert a kevesebb néha tényleg több

A kevesebb néha tényleg több – miért nem jó ötlet több ingatlanközvetítőnek megbízást adni?

Sok eladó úgy gondolja, hogy ha több ingatlanközvetítőnek is kiadja az ingatlanát, abból csak előnye lehet: többen dolgoznak rajta, több helyen jelenik meg, több vevőhöz jut el. Elsőre logikusnak hangzik, a gyakorlatban viszont ez sokszor inkább hátrány, mint előny.

Több szerződés = több kockázat

Kezdjük ott, hogy a legtöbben sajnos nem olvassák végig alaposan az összes megbízási szerződést, amit aláírnak. Ha pedig több közvetítővel szerződsz, sokkal nehezebb fejben tartani, hogy melyik szerződésben milyen feltételek szerepelnek, mikor, milyen esetben és kinek kell fizetned.

Ez önmagában is kellemetlen tud lenni, de van ennél komolyabb probléma is.

Több ingatlanos nem jelent feltétlenül több vevőt

Sokan azt gondolják, hogy ha több ingatlanos hirdeti ugyanazt a házat, akkor biztosan gyorsabban elkel. A valóság viszont az, hogy az ingatlanhirdetési portálok száma véges, és szinte mindenki ugyanazokon a felületeken dolgozik. Vagyis nem arról van szó, hogy három ingatlanos három teljesen külön világba viszi ki az ingatlant.

Sőt, ha ugyanaz a ház több helyen, több közvetítőnél, esetleg eltérő árral vagy más paraméterekkel jelenik meg, az inkább bizalmatlanságot kelthet a vevőkben. Ilyenkor könnyen felmerül bennük, hogy valami nincs rendben az ingatlannal.

Fontos azt is látni, hogy a nagyobb ingatlanirodák ma már nem elszigetelten dolgoznak. Az Otthon Centrum piacvezető hálózatként nemcsak a saját ügyfélkörével dolgozik, hanem több nagy irodával és partnerrel is kapcsolatban áll. Ez azt jelenti, hogy egy jól kezelt megbízásnál nem azon múlik a vevők elérése, hogy hány külön ingatlanos teszi fel ugyanazt a hirdetést, hanem azon, hogy mennyire profi módon van kezelve maga az értékesítés.

Egy erős hálózatban az ingatlan nem egy emberhez jut el, hanem egy komplett kapcsolatrendszeren keresztül mozog a piacon. Vagyis attól, hogy egy ingatlan egy kézben van, még egyáltalán nem lesz kevesebb az esélye arra, hogy megtalálja a megfelelő vevőt — sőt, sokszor épp így lesz átláthatóbb, rendezettebb és hatékonyabb az egész folyamat.

Két közvetítő, két vevő, két jutalék?

Ez az a rész, amire kevesen gondolnak előre.

Ha több ingatlanközvetítő dolgozik ugyanazon az ingatlanon, könnyen előfordulhat, hogy egyszerre több komoly érdeklődő is érkezik. Ez elsőre jól hangzik, de ha ezek a vevők különböző közvetítőktől jönnek, abból konfliktus is lehet. Mindkét ingatlanosnak az az érdeke, hogy az ő vevője vigye el az ingatlant, hiszen csak akkor kap jutalékot.

Egy jól kezelt, egy kézben lévő értékesítésnél ilyenkor a vevőket versenyeztetni lehet, ami az eladónak kedvez. Ha viszont több külön közvetítő dolgozik rajta, ez sokkal nehezebben kezelhető, és bizonyos szerződéseknél még az sem kizárt, hogy vita alakuljon ki a jutalékról.

Több emberrel kell egyeztetni, több hibalehetőséggel

Ha változik az ár, módosul valami az ingatlan állapotában, esetleg fontos új információ merül fel, akkor azt minden közvetítő felé külön jelezni kell. És persze abban is biztosnak kell lenni, hogy mindenki ugyanazt az információt kapta meg, ugyanazzal az árral, ugyanazokkal a feltételekkel hirdeti az ingatlant.

Egyetlen megbízott közvetítőnél ez sokkal egyszerűbb. Egy emberrel kell kapcsolatot tartani, ő fogja össze a bemutatásokat, a hirdetést, az érdeklődőket és az egyeztetéseket.

Nem lesz átjáróház az ingatlanból

Ezt az eladók sokszor csak utólag érzik meg igazán. Ha több helyen fut a hirdetés, több közvetítő szervez külön bemutatásokat, akkor könnyen azt veheted észre, hogy folyamatosan csörög a telefon, jönnének megnézni, és neked kell alkalmazkodni mindenkihez.

Egy jó közvetítő ezzel szemben rendszerezetten kezeli a bemutatásokat, előszűri az érdeklődőket, és nem enged be bárkit csak azért, mert „hátha jó lesz”.

Egy jó ingatlanos nem csak hirdet

Az ingatlanközvetítés nem abból áll, hogy készül pár fotó, felkerül a hirdetés az internetre, és várjuk a csodát.

Egy tapasztalt ingatlanos:

  • tudja, hogyan érdemes árazni az ingatlant,
  • elkészíti a jó fotókat és hirdetési anyagot,
  • kezeli az érdeklődőket és a bemutatásokat,
  • szűri a komolytalan nézelődőket,
  • a saját kereső ügyfeleinek azonnal ki tudja ajánlani az ingatlant,
  • végigkíséri az adásvétel folyamatát, és segít a hivatalos ügyekben is.

Akkor mi a jó megoldás?

Nem az, hogy az első szembejövő ingatlanosra rá kell bólintani. Hanem az, hogy meg kell nézni, kire bízod ezt a fontos feladatot. Beszélgess vele, kérdezz, nézd meg, hogyan dolgozik, mennyire átlátható a szerződése, mennyire alapos, mennyire szimpatikus.

Ha megtaláltad azt az embert, akiben megbízol, sokkal jobban jársz azzal, ha egy kézben marad az értékesítés.

Mert a kevesebb néha tényleg több.